"Apró" karácsonyi vágyak

Amikor a lelkem visszavágyik oda, ahol a szívem önkéntes száműzetésben maradt. Ahol a fehér karácsonyt megélni mégsem lehetetlen, elég csak a virágzó kertből feltekinteni a Cotopaxi örökkön hóval fedett csúcsára. Ahol valaki a magyar konyha remekeiről álmodik, töltött káposzta és húsleves után vágyakozik. Ahol már többször elkövettem ezen étkek elkészítését, és ahol remélem újból megtehetem majd! Így találkoznak és öltenek testet "apró", kis karácsonyi vágyaink, Dél-Amerika és Európa között.

Státusz

Amikor azt hiszed, hogy nincs mélyebb pontja az életednek, hamarosan rácáfol az élet. Egy régi barát szerint: "Amennyit a kerék le, annyit le!" Nos, innen lesz szép felállni és nem kis feladat. 

Siempre adelante y no mires atrás.

Élni tudni kell

Van abban némi báj, amikor az aranyló októberi verőfényben, 11:40-kor valaki "jó reggelt" kíván. Dolce vita. Minden kommentár nélkül.

Vivimos sola una vez

A késő nyár utolsó cseppjei, elsuhanó percei magukkal ragadtak egy gyermekkori barátot is. Az egyre gyorsulni látszó idő napról-napra halmozza veszteségeimet és megtanít rá, hogy becsüljem azt a kevés jót, ami még megmaradt. Ami elmúlik, az egyszersmind végleg eltűnik az életemből. Fogyatkoznak a barátok és a hátralévő idő is, és egy napon majd magam is távozni kényszerülök. A még meglévő időt jól kihasználni, okosabban élni, megbecsülni minden pillanatot, arra vezet most az út.

Körforgás

Egyre hív, követel magának az út. Felvillannak régebbi utak és nyarak emlék-mozaikjai, mintegy megerősítésként. Napkelte az ősök földjén, az örök mediterrán létérzésben. A tenger percről-percre változó kékjei a sós-jódos párafelhőben. Az Andok szédítő meredélyei és örök hó lepte csúcsai az egyenlítői mesevilágban. A Csendes-óceán szigetein rejtőző, számkivetett élettöredékeim magánya, mind-mind visszahív.

A nap könnyei

A filmben, az orvosnő rögzítőkötést helyez fel valaki lábfejére, az esőerdő mélyén, majd a következő utasítást adja a betegnek:

"- Tartsa szárazon!" 

Baszd meg, jártál már esőerdőben? Szárazon!

Más: a cselekmény nagyrészt Nigériában játszódik. Az esőerdőben menekülő csapat hátterében jól látható egy hím mandrill. Hatásos kép, egyetlen baki: a mandrill nem honos Nigériában. A Niger folyótól keletre, Kamerunban viszont igen. Ettől eltekintve, nézhető a film, de semmi több. Mai, kis füstölgésem című rovatunkat olvashattátok.

Mi querida tierra

Farolito

Május lassanként búcsúzó illatai felhőzték be a hajnal első sugarait. Az akác már elvirágzott, az olajfűz éppen illatorgiában fürdik és az összhangba alig észrevehetően egy-egy korai hárs illata vegyül, mindezt fűszerezi citromfáim virágjainak mindent elsöprő szerelmes sóhajtása. A kényszerű vegetálást lassanként felváltja valami még meghatározhatatlan várakozás, egy csipetnyi életkedv kezd kibontakozni a nihil súlyos fellege alól.

Május elé

A semmi ága helyett éppen a nihil ölében üldögélek. Nem tör át semmi a semmin. Csak létezem és egyre céltalanabbul. Csak lélegzem még mindhalálig mintha egyéb dolgom nem is lenne már ezen a világon.

Adiós don Gabo

El mundo llora al Gabo. Ya sabemos bien que signífica la frase: Cien años de soledad.

Ars poetica

Ningún lugar donde puedo estar que no sea donde tengo que estar. Todo lo que necesito es Ecuador.

Státusz

Mindent felülír és áthat a kétszer 57 misztikus világa éppen.

Kis mai történelem lecke

Minden kommentár nélkül, csak a történelmi hűség kedvéért, amint a bal kézzel történő tisztelgés is, merthogy az a szív felőli oldal.

Az körrűl vala

Magamat sem értem, miért tud meglepni még mindig, hogy a kör kizárólag önmagába képes visszatérni? 

Mi corazón no es de alquilar

Estoy seguro que un día vendrá mi buena suerte, porque un día me vendrá a buscar.

Vallomás

Az egyszer volt helyekre nem volna szabad visszatérni soha. Az idő, a folyton építő és romboló, végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltoztatja azt, amire emlékezünk. Hiába keresném az akkori létem a jelenben, mert ami elmúlt az mindörökre múlt el. Nem kel fel többé aranysziporka záporában a nap a Ló-hegy felett. Nem sóhajt könnyű hajnali párát a tó opálosan zöld vize. Nem csillan többé a déli verőfény a nyitott ablakok szárnyán. Nem poroszkál napnyugtakor hazafelé a poros utcákon a csorda. Nem fogad rejtekébe a György fenyves szélben orgonaként zúgó fái alatt. Nem leszek én sem az egyszervolt kisfiú, aki azóta is szüntelenül itt dörömböl bennem, fáradhatatlanul. 

Az kikeletrűl vala

Hat nap és márciust írnak a naptárak, bár a tavasz már itt settenkedik körülöttünk. Semmi kétség, a gerlék és szarkák fészket raknak, sorra nyitnak a korai virágok és néhány napja megérkezett az első gólya is. Ez már nem mérhetetlen elbizakodottság és optimizmus, ez már maga a tavasz feleim.

Télvégi státusz

Fele lányomat és lovamat, egész királyságomat adnám egy fájdalommentes napért. Hideg verítékben fürdik testem és lelkem és jeges rémület szorítja szívemet minden másodpercben. Valahogy így...

Az egyházhoz való (v)iszonyomrúl vala

Az egyház és köztem, régtől fogva antagonisztikus ellentét feszül. Az idevezető okokat nem kívánom felfedni. Bizony mondom néktek, alább látható is a tárgyban felbuzgó érzelemkitörés. Oszt’ még elnézést sem kérek az egyéni látásmódért!

Átmenet

Nem költözöm, csupán párhuzamos síkon folytatom a blog írását. Újonnan létrehozott blogom: www.kyriosnikos.wordpress.com

Menekülési vágy

A tél fogságából szabadulni nem tudó lelkem napfényért, melegért kiált. Egyre inkább gyűlölöm a telet, a megoldás: végleges emigráció az örök tavasz földjére. A földre, ahonnan éjszakánként a Dél Keresztje mutat irányt a Sarkcsillag helyett. Minden eltelt perc, egyszersmind közelebb hozza a pillanatot, amikor az összes elkövetkező tél elől végleg elmenekülök, és végleges életteret nyerek folyton fogyó napjaim áramának.

Vándorcigány mozaik

Emlékmorzsák, életképek, szituációk, hangulatok villannak fel elmém rég lezártnak hitt szegleteiből. 

Kényszerű veszteglésem, rabságom horizontját feszíti örök igényem, és életformám az utazás önmagáért az útért. Egyre inkább hív a távolság régi és jól ismert helyekre, új és felfedezésre váró desztinációkra. 

Átcsillan a kelő nap fénye az esőerdő örökkön nedves, szerelemittas lombjain. Parillada égszínkék füstjének, és a parázson sült hús illatának orgiája csap az orromba. Hajnali hullámverés hangja ébreszt a Csendes-Óceán rejtett öblében megbúvó halászfalu, parti házának teraszán. Fregattmadarak, szulák, pájaro tropicalok röptét bámulom Seymour Norte szigete felett. Száradni kiterített zöld kávé és kakaóbab édes-bús elmúlás illatát sodorja felém a trópusi szellő. Táncot jár a kandalló tüzének fénye egy pohár rum szikrázó tükrén. Újra látom a delfinek kergetőzését Mochima szigetei között az óceánban. Felszikrázik a lenyugvó nap utolsó sugara a Cotopaxi csúcsát borító örök hó sapkáján. Jéghideg retsinát kortyolok Agia Roumeli tengerparti tavernájának teraszán. Hallom a kabócák cirpelését a Samaria szakadék mesevilágában. Bámulom a tenger örökkön változó királykékjét Kréta szigetén. Fejet hajtok kovács mester nagyapám embersége és emléke előtt a Hephaisteion oszlopcsarnokánál. Citromot és narancsot tépek a kert fáiról a készülő reggelihez Athénban. Meztelen ölébe fogad Néreus és Dóris 50 leánya az Égei tenger egyik öblében.  Bouzouki hangját sodorja az éjszakai szellő egy tavernából Platamonas alatt. Frissen fogott halak ezüstjén csillan meg a kelő mediterrán nap sugara Istrián. Hűvös szél simítja arcomat a Machu Picchu misztikus romjai között. Beleszédülök Otavalo piacán a kézműves árusok forgatagába. Megbűvölve bámulom a naplemente terrakotta tűzvarázsát a nyílt óceánon, a Galapagos Legend fedélzetéről.   

Aggodalmaim

Egyre komolyabban kezdek aggódni magam miatt. 

Egy dolog, hogy már nem dohányzom, viszont, hogy nem is iszom az  erősen elgondolkodtat. Az óévet szárazon temettem el, és bizony az új esztendőt is alkohol nélkül köszöntöttem. Biztos, hogy nem származik ebből semmi bajom?! (Pedig válogatottan jó boraim várnak végezetükre, immár évek óta.)