Az egyházhoz való (v)iszonyomrúl vala

Az egyház és köztem, régtől fogva antagonisztikus ellentét feszül. Az idevezető okokat nem kívánom felfedni. Bizony mondom néktek, alább látható is a tárgyban felbuzgó érzelemkitörés. Oszt’ még elnézést sem kérek az egyéni látásmódért!

Átmenet

Nem költözöm, csupán párhuzamos síkon folytatom a blog írását. Újonnan létrehozott blogom: www.kyriosnikos.wordpress.com

Menekülési vágy

A tél fogságából szabadulni nem tudó lelkem napfényért, melegért kiált. Egyre inkább gyűlölöm a telet, a megoldás: végleges emigráció az örök tavasz földjére. A földre, ahonnan éjszakánként a Dél Keresztje mutat irányt a Sarkcsillag helyett. Minden eltelt perc, egyszersmind közelebb hozza a pillanatot, amikor az összes elkövetkező tél elől végleg elmenekülök, és végleges életteret nyerek folyton fogyó napjaim áramának.

Vándorcigány mozaik

Emlékmorzsák, életképek, szituációk, hangulatok villannak fel elmém rég lezártnak hitt szegleteiből. 

Kényszerű veszteglésem, rabságom horizontját feszíti örök igényem, és életformám az utazás önmagáért az útért. Egyre inkább hív a távolság régi és jól ismert helyekre, új és felfedezésre váró desztinációkra. 

Átcsillan a kelő nap fénye az esőerdő örökkön nedves, szerelemittas lombjain. Parillada égszínkék füstjének, és a parázson sült hús illatának orgiája csap az orromba. Hajnali hullámverés hangja ébreszt a Csendes-Óceán rejtett öblében megbúvó halászfalu, parti házának teraszán. Fregattmadarak, szulák, pájaro tropicalok röptét bámulom Seymour Norte szigete felett. Száradni kiterített zöld kávé és kakaóbab édes-bús elmúlás illatát sodorja felém a trópusi szellő. Táncot jár a kandalló tüzének fénye egy pohár rum szikrázó tükrén. Újra látom a delfinek kergetőzését Mochima szigetei között az óceánban. Felszikrázik a lenyugvó nap utolsó sugara a Cotopaxi csúcsát borító örök hó sapkáján. Jéghideg retsinát kortyolok Agia Roumeli tengerparti tavernájának teraszán. Hallom a kabócák cirpelését a Samaria szakadék mesevilágában. Bámulom a tenger örökkön változó királykékjét Kréta szigetén. Fejet hajtok kovács mester nagyapám embersége és emléke előtt a Hephaisteion oszlopcsarnokánál. Citromot és narancsot tépek a kert fáiról a készülő reggelihez Athénban. Meztelen ölébe fogad Néreus és Dóris 50 leánya az Égei tenger egyik öblében.  Bouzouki hangját sodorja az éjszakai szellő egy tavernából Platamonas alatt. Frissen fogott halak ezüstjén csillan meg a kelő mediterrán nap sugara Istrián. Hűvös szél simítja arcomat a Machu Picchu misztikus romjai között. Beleszédülök Otavalo piacán a kézműves árusok forgatagába. Megbűvölve bámulom a naplemente terrakotta tűzvarázsát a nyílt óceánon, a Galapagos Legend fedélzetéről.   

Aggodalmaim

Egyre komolyabban kezdek aggódni magam miatt. 

Egy dolog, hogy már nem dohányzom, viszont, hogy nem is iszom az  erősen elgondolkodtat. Az óévet szárazon temettem el, és bizony az új esztendőt is alkohol nélkül köszöntöttem. Biztos, hogy nem származik ebből semmi bajom?! (Pedig válogatottan jó boraim várnak végezetükre, immár évek óta.)