A tél kapujában állok, a kapuban ahol soha nem szerettem állni. A folyton múló és gyorsulni látszó idő, egyre kevesebb lesz. A kikelet még elérhetetlen távolságban van, csak a tűnődés marad társam és a kérdés:
Vajon hány tavasz van még ezen a végesnek szabott úton?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése